
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ELOISÉ
Pmu and Skincare
Hatályos 2025. január 1. Napjától
Mint a ELOISÉ Pmu and Skincare arcesztétikai szalon alapítója és szakembere azon dolgozom, hogy napról napra többet nyújthassak vendégeimnek és a velem kapcsolatban álló szakmabeli kollégáknak. Az Ön által megadott személyes adatok kezelése kiemelt fontosságú része ennek a munkának. Szeretném Önt biztosítani arról, hogy a személyes adatai nálam biztonságban vannak, és azt is, hogy tisztában legyen azzal, hogy miként használom a személyes adatait abból a célból, hogy még jobb és személyre szabottabb szolgáltatást és ezzel együtt vásárlói élményt nyújthassak Önnek.
Miről szól ez a tájékoztató?
A jelen tájékoztató elsődleges célja, hogy az Adatkezelővel (Révész Rita) kapcsolatba kerülő természetes személyek adatainak kezelésére vonatkozó alapvető elveket és rendelkezéseket meghatározza és betartsa annak érdekében, hogy a természetes személyek magánszférája védelemben részesüljön a vonatkozó törvényi előírásoknak és hatósági állásfoglalásoknak megfelelően
Az Ön személyes adatait Révész Rita (székhely: 1118 Budapest, Pálinkás Antal utca 4.) kezeli, mint adatkezelő (a továbbiakban: „én”, vagy „Szalon”).
Az Ön személyes adatainak gyűjtése, használata és védelme tekintetében számomra a legfontosabb, hogy helyesen cselekedjek. Ezért készítettem el ezt az adatvédelmi tájékoztatót, amely:
• meghatározza, hogy milyen típusú személyes adatokat gyűjtök,
• tájékoztatást ad arról, hogy hogyan gyűjtöm, és mire használom az Ön személyes adatait,
• útmutatóként szolgál az Ön, személyes adataihoz kapcsolódó jogairól és választási lehetőségeiről.
Széles körben kínálok szolgáltatásokat, ezért azt szeretném, hogy egyértelmű legyen az Ön számára, hogy mire vonatkozik ez a Tájékoztató, amely abban az esetben vonatkozik Önre, ha Ön igénybe veszi a szolgáltatásaimat (a továbbiakban: „a Szolgáltatásaim”). A Szolgáltatásaim használata az alábbiakat jelenti:
• a Szalonban történő vásárlást, Szolgáltatásaim bármelyikének igénybe vételét, permanent make up azaz sminktetoválás készítése és az ehhez tartozó korrekció.
Ez a Tájékoztató abban az esetben is alkalmazandó, ha Ön kapcsolatba lép velem vagy én felveszem Önnel a kapcsolatot a Szolgáltatásaimmal kapcsolatban.
Az Ön személyes adatait az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (EU 2016/679, a továbbiakban: GDPR) és az azt implementáló vagy kiegészítő egyéb, alkalmazandó adatvédelmi jogszabályok szerint kezelem.
-
Az általam gyűjtött személyes adatok:
Fontos megfogalmazni, hogy milyen személyes adatokat kérek Öntől a Szolgáltatásaim igénybe vételéhez.
Amikor a Szolgáltatásaimra bejelentkezik, megadhatja telefonos elérhetőségét.
Amikor kapcsolatba lép velem, vagy én lépek kapcsolatba Önnel, vagy Ön részt vesz akciókban, nyereményjátékokban, a következő információkat gyűjthetem:
• Személyes adatok, amelyeket Ön önkéntesen, saját magáról ad meg, bármikor, amikor Ön a Szolgáltatásaimmal kapcsolatban felveszi velem a kapcsolatot telefonon, smsben, emailen illetve, amikor közösségi médián keresztül kommunikál velem.
Más forrásokból származó személyes adatokat nem használhatok.
Személyes adatok lehetnek például: név, telefonszám, tartózkodási hely, egészségi állapottal kapcsolatos mindennemű információ (cukorbetegség, bőrbetegség, allergia, stb.).
-
Az adatgyűjtés és kezelés célja
Hogyan és miért használok személyes adatokat, és hogyan védem azokat?
• Szolgáltatásokat nyújtok Önnek, kozmetika és sminktetoválás céljából.
Ez a személyes adatok kezelése tekintetében mit jelent?
• Az Ön nevének, telefonszámának, email címének kezelése, egészségügyi állapotának tudatában, mérlegelve azt, felelősségem teljes tudatában a megfelelő szolgáltatást nyújtom.
Miért gyűjtöm ilyen módon a személyes adatokat?
• Szolgáltatásaim igénybe vételéhez szükséges időpont egyeztetés, esetleges időpont változás egyeztetés céljából van szükségünk az Ön adatainak kezelésére.
• Szeretnék Önnek, mint vendégnek még jobb szolgáltatást nyújtani, ehhez személyes adatokat használok, hogy az Ön kommunikációira egyértelmű választ adhassak vagy segítséget nyújthassak, és hogy tájékoztassam Önt a Szolgáltatásaimban általam tett vagy tervezett, Önt érintő változásokról.
• Az Ön személyes adatainak a kezelése szükséges az Ön által választott nyereményjátékok működtetéséhez, ha Ön azokban részt szeretne venni.
• Ha adatvédelmi incidens történik.
Hogyan védem meg az Ön által megadott adatokat?
• Az Ön adatainak tárolása bizonyos időközönként megváltoztatott, jelszóval vagy számkóddal, Touch ID-val ellátott és védett telefonnal történik
• Telefonlopás esetén kötelességünk mielőbb az incidenst a NAIH felé, lehetséges adatlopás ürügyén bejelenteni.
-
Az adatkezelés jogalap és időtartama
Az alábbi adatokat határozatlan ideig gyűjtöm:
• név
• telefonszám
Ezek nélkül az információk nélkül nem tudom Önt kiszolgálni illetve Önnek a szolgáltatásokat nyújtani.
Az Önnek küldött legtöbb kommunikációim esetében az Ön hozzájárulására (hozzájáruló Nyilatkozat aláírása) hivatkozom, ez alapján használom az Ön személyes adatait.
Az általam gyűjtött és kezelt adatokat határozatlan ideig tárolom és kezelem. Amennyiben egy adat elavul és/vagy megszűnik, az adatok törölni kell és erről jegyzőkönyvet kell felvenni.
-
A helyesbítés joga
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését. Ugyanakkor, ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az Adatkezelő kötelezően helyesbíti, az érintett kérése nélkül is.
-
Az elfeledtetéshez való jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha azt kötelező adatkezelés nem zárja ki.
-
Szülői beleegyezés
Az EU 2016/679 Rendelet 8. cikk 1. bek. alapján a 16. életévét be nem töltött gyermek esetén, a gyermekek személyes adatainak kezelése csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló adta meg, illetve engedélyezte.
Ebben az esetben az adott szülő tölti ki és írja alá az Adatvédelmi Nyilatkozatot.
-
Visszavonás
A szolgáltatást idénybe vevő Vendég a hozzájárulását bármikor visszavonja. A visszavonás kizárólag a jövőre vonatkozik, visszaható hatálya nincsen.
Budapest, 2025. január 1.
Révész Rita,
az ELOISÉ Pmu and Skincare alapítója és vezetője